Tevékenység

Megosztom a közösségi oldalakon:

2020 November 7 Steyr 13 S23 Tűzoltófecskendő Érkezése

A mai nap végre birtokba vettük! Az egyesület apraja-nagyja körbe járta megcsodálta az új harci társat! Sőt az öregnek is bemutattuk az unokaöcsköst! Gyönyörű és örülünk neki, hogy egyesületünk egy modernebb technikával felszerelt gépjárműfecskendővel tudja szolgálni a környéken élők biztonságát! Köszönjük mindenki segítségét, aki részt vett abban, hogy megvalósulhasson a fejlesztés! Jelentkezünk a fejleményekkel!


2020 Október 17 Bevetési ruha beszerzése

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Magyar Tűzoltó Szövetség közreműködésével közösen pályázatot írt ki, a hivatásos tűzoltósággal együttműködési megállapodással rendelkező tűzoltó egyesületeknek a 2020-as esztendőre is. Ezen a pályázaton egyesületünk rész vett, és 1.042.829 ft összeget nyert. 🥰 Ezt az összeget 3 db bevetési ruha vásárlására, illetve a működési költségekre fordítja ebben az évben egyesületünk. A képeken látható, hogy tagjaink igazán örülnek az új Bristol Ergotech Action tűzoltó bevetési védőruha garnitúrának. Ennek értéke 917.829 ft. Köszönjük! 🙏☺ Ha velünk örül 👍


2020 Október 15 Esküvői Díszkíséret Rábapordányban

Ebben a szomorú időben hozunk pár vidám képet! Csapatunk nemrég Gabriella és László esküvőjén járt a Rábapordányi ÖTE felkérésére, hogy meglepjék az ifjú párt. Gratulálunk! Sok Boldogságot!


2020 Szeptember 28 Esküvői Díszkíséret Csornán

Hétvégén egy igazán kellemes feladatot teljesített egyesületünk. A megkeresése azonnal igent mondtunk, ahogy ezt szombaton Mikó Eszter és Molnár Imre is megtette az esküvőjükön! A Farád ÖTE pilótájának, Imrének voltak sejtései, hogy bajtársai meglepik őt. De azt nem gondolta, hogy a környékbeli egyesületek is végigkísérik a násznépet. Farád, Bogyoszló, Jánossomorja, Rábapordány és Szany ÖTE lelkes csapatai álltak sorfalat az ífjú párnak! Sok boldogságot kívánunk!


2020 Szeptember 1 Állatmentés Kútból Szanyban

Ma délelőtt egyesületünk, riasztást kapott, (és a helyszínre vonult 4 fővel) miszerint Szanyban egy Ady Endre utcai lakóháznál, állat baleset történt. A házi kedvenc egy ásott kútba esett. A kutya gazdája közreműködésével, a felszínre hoztuk a házőrzőt, a hivatásos egységek kiérkezése előtt. Szerencsére az ijedségen kívűl nagyobb baj nem történt.

( Egy kép illusztráció)


2020 Augusztus 29 Egyesületek Közös Szakmai Gyakorlata

Augusztus 29-én egyesületünk közös szakmai gyakorlaton vett részt, a vági és sobri csapatokkal Sobor településen. A vizes gyakorlat irányítói a Kapuvári Tűzoltó Parancsnokság, csornai örsének tisztjei voltak. A feladatokat mindenki sikeresen teljesítette. Köszönjük a vendéglátást és a szakmai irányítást a résztvevőknek.


2020 Augusztus 19 Baleset Szanyban. Megelőzés,felhívás!

FIGYELEM!! Az elmúlt két hét eseményei kapcsán szeretnénk felhívni a lakosság, és a településünkön áthaladó közlekedők figyelmét a következőkre! A 8408-as számú közút munkálatai a felújításban érintett szakaszon, a 21-es és a 24-es km. szelvények között megkezdődött! Az építési területen 40 km/h sebesség korlátozás van érvényben. Jelenleg árok rendezés, patkázás és egyéb földmunkák elvégzése van folyamatban a kivitelezők által. A szakaszon munkagépek és teherautók foglalják el a forgalmi sávokat, ezért váltakozó irányban lámpás és kézi irányítás mellett halad a forgalom. Nyomatékosan kérünk mindenkit, hogy a munkaterületen tartsák be a korlátozásokat a saját, az ott dolgozók, és más közlekedők érdekében! Az érintett szakaszon a napi munkavégzés után is érvényben maradnak a korlátozások, még ha félpályás munkavégzés nincs is, hisz a földmű és patka részleges elbontásra kerül! A fennálló korlátozás Október végéig valószínűleg fenn marad. Különösen fontos a megnövekedett teherforgalom miatt a veszélyes területen a figyelmes közlekedés. Kérjük számoljanak a hosszabb utazási idővel, amennyiben tehetik induljanak el előbb, és legyenek türelmesek! Mindenkit háza várnak! Az elmúlt két hét adatai alapján településen két közlekedési balesetben, 1 fő súlyosan és 5 fő könnyebben sérült! Kérjük figyeljenek egymásra, vigyázzanak magukra! És ne találkozunk az utak mentén baleset kapcsán! Üdvözlettel: Szany ÖTE Csapata


2020 Augusztus 19 Baleset Szanyban

Az éjszaka folyamán egyesületünk riasztást kapott, miszerint Szany északi oldalán, az Ady Endre utcánál (Interfa bejáratánál) személyi sérüléssel járó, közlekedési baleset történt. A Balesetben résztvevő járművek, egy személyautó 5 fővel, és egy szerződéses busz, amelyen 25 fő tartózkodott. A baleset során 5 fő megsérült. Egyesületünk összesen 6 fővel a helyszínre vonult, helyszín biztosítása mellett, segítséget nyújtott a csornai hivatásos egységeknek. Mindenki vigyázzon magára!


2020 Augusztus 9 Melléképület Tűz Szanyban

A mai napon délután negyed három magasságában riasztást kapott egyesületünk, miszerint Szany Dózsa György utcai lakóház mellék épülete lángra kapott, ami a szomszédos házakat is, és az épület mögötti erdőt is veszélyeztette. Négy fő a helyszínre vonult akikhez további hét fő csatlakozott. Később pedig a Szili ÖTE négy fővel érkezett a helyszínre, így a csornai és pápai hivatásos tűzoltókkal közösen öt sugárral megfékeztük a lángok tovább terjedését, majd a teljes oltás utáni munkálatokban vettünk részt. Köszönjük mindenkinek akik a esemény kapcsán segítkeztek! 🙏🤝🚒


2020 Június 24 Lóhere Lovasudvar Tűzoltóbemutató

Ma délután egy igazán kedves kérésnek tettünk eleget. Irina, a Lóhere Lovasudvar vezetője kérte meg egyesületünket arra, hogy a lovas tábor résztvevői számára mutassuk be eszközeinket, amelyeket bevetés során használunk. A gyerekek kipróbálhattak mindent. Bemutattuk a légzőkészülék használatát, guríthattak tömlőt, de még a gyorsbeavatkozó fecskendőnket is kipróbálhatták. Köszönjük a meghívást, és az érdeklődést a munkánk iránt! Köszönjük az ajándék naptárat is melyet a gyerekek készítettek nekünk, amit ki is teszünk a szertárunk falára.


2019 Október 19 VI. Székely Lánglovag Találkozó

Baricz Róbert a Gyergyóalfalvi önkéntes tűzoltó egyesület parancsnoka, meghívta egyesületünket a VI. Székely Lánglovag találkozóra. Egyesületünk öt fővel indult pénteken hajnalban a hosszú útra, és a kora esti órákba érkezett meg Borzontra ahol elfoglaltuk a szállásunkat. A vendéglátóink a messzi földről híres erdélyi fogadtatásba részesítettek minket. Már az első este megismerkedtünk a hasonlóan távoli helyekről érkezett vendégekkel, akik nekünk másnap elméleti és gyakorlati oktatásokba próbálták átadni a tudásukat minden résztvevőnek. Az oktatások után mindenki készülődni kezdett az aznap este tartandó tűzoltó bálra ahol minden jelenlévő nagyon jól érezte magát és még azon az estén meggyújtottuk a tábortüzet ahol elénekeltük a himnuszokat. Másnap reggel kicsit megterhelő volt az ébredés, de sietnünk kellett Gyergyóalfaluba, ahol megtekintettük a tűzoltóállomást és az újonnan vásárolt tűzoltókocsit, amit még a délelőtt folyamán megáldott a helyi plébános és kezdetét vette a verseny. A versenyen mi is megméretettünk és fáradozásunk meghozta gyümölcsét: három versenyzőnk (Vincze Zoltán, Pityer Szabolcs és Orbán Adorján) minden versenyszámban jó eredményekkel zárták a napot. Az aznapi szabad program kereteiben kirándultunk egyet a természetben, és este tovább folytattuk az ismerkedést az újonnan szerzett barátokkal. Hétfőn reggel elindultunk hazafelé majd este szerencsésen haza is érkeztünk. Ezútón is szeretnénk megköszönni a szervezőknek ezt a baráti és szívélyes fogadtatást és a vendéglátást! Reméljük mi is a közeljövőbe le tudunk bonyolítani egy ehhez hasonló színvonalú rendezvényt, ahol szívesen látjuk őket!


2019 Október 13 Verseny Bősárkányban.

Szany ÖTE csapata Bősárkányban!

Szombaton gépkocsi fecskendős versenyt rendeztett a Bősárkányi Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Csapatunk emberhátrányban érkezett meg a helyszínre, de szerencsére a házigazda szervezők segítséget nyújtottak egy sofőrrel és egy fecskendővel. A versenyt technikás feladatokkal tűzdelt pályán kellett teljesíteni, a szlalomozás-tolatás, tömlő gurítás, rönk vágás ès termèszetesen a két fecskendővel az úgynevezett kakukk cél vízzel való leküzdésével. Tiszteletre mèltó, hogy kèt női csapat is megmérettetett. A srácok hat induló fèrfi csapatból , az előkelő 4. helyen ért célba. Az első Bősárkány a második Csorna ès a harmadik Szil egyesülete után. Ezúton szeretnénk megköszönni Bősárkány ÖTE segítségét, és gratulálunk a színvonalas verseny lebonyolításáért! Csapatunk jól érezte magát és bízunk benne, hogy a következő verseny alkalmával teljes csapattal tudunk részt venni!


2019 Szeptember 5 Tűzeset

Ma 12:19-kor értesítést kaptunk, miszerint Rábasebes határban illegális szemétégetés miatt bozóttűz keletkezett! Szany ÖTE csapata öt fővel, a csornai hivatalos tűzoltók kiérkezése előtt a 30 négyzetméteren parázsló, füstölgő bozótot egy gyorsbeavatkozó sugárral visszahűtötte, majd segítkezett a további munkálatokban. Köszönjük az öt fő gyors és hatékony rèszvètelèt!


2019 Május 18 Verseny Bogyoszlón

A mai napon, egyesületünk tagjai a Csorna körzeti I. fokozatú gyermek, ifjúsági és felnőtt önkéntes tűzoltóversenyen vettek részt Bogyoszlón! Hét fővel nevezetünk a 19 felnőtt férfi csapat közé. A kismotorfecskendő szerelést és a staféta versenyszámot a 10. helyezéssel zártuk. 1 fő sérülése miatt a Vági öte segítette ki csapatunkat. Köszönjük a segítséget és a jó versenyt! Hoztunk pár képet és egy videót!